Blog

Ugyananannyira vártam Máté fotózását, mint két hónappal előtte az anyukájáét. Igaz, hogy most egy picit nehezebb volt a dolgunk, mint akkor de a végéra csak sikerült egy szuper kerek kis fotózást összeraknunk. Eddig is azt gondoltam róluk, hogy egy igazi, minta család ők, hárman, de mostmár látom, hogy Máté érkezésével teljesedett ki a kis családuk. 

Gréti baba fotózása ugyanolyan volt, mint az Anyukájáé... imádtam. Annyira szép kis baba és aludt mint az álom. :)

Van amikor a babáknál annyira adja magát egy szín. Grétihez úgy éreztem, hogy a fehér áll jól. És tényleg így volt. Csodálatosan ment a bőre színéhez.

Picit félek, amikor nagyobb tesó is érkezik hozzám a stúdióba az újszülöttfotózásra. De csak azért, hogy sikerül-e megvalósítanom azokat a pózokat és beállításokat, amiket a szülők szeretnének és, hogy a tesó hagyja-e majd aludni a picúrt. De Annát smemi nem tudta kizökkenteni az alvásból. Csak aludt és aludt, így igazán könnyű dolgom volt vele és egy igazán szuper kis sorozatot hoztunk össze. 

Annarózát 2 naposan fotóztam. Igen, jól olvassátok. Nóri itthon szülte meg a pici lányt így ennyire hamar el tudtak jönni hozzám. Óriási élmény volt nekem, mert ilyen pici babát soha nem fotózhattam még. És annyira édes volt az egész fotózás alatt. Csak aludt és aludt és szabadon engedte, hogy különböző pózokba tegyem. Már Nóri kismamafotózását is nagyon szerettem és biztos voltam benne, hogy Annaróza fotózása is szuper lesz.

Nagyon szerettem Adél fotózását mert kihívás volt. Nem nagyon akart aludni a fotózás alatt majd amikor elaludt akkor meg a tesó nem akarta, hogy vele készüljenek képek. Szóval igazi kihívás volt, de nem baj, mert nagyon szeretem az ilyen fotózásokat is. És végül a nővérkét is sikerült pár képre rávenni. :)

Máté baba és a családja nem a szomszédból jöttek hozzám. Egészen Paksról jöttek, hogy a pici Mátét lefotózzam. Annyira örülök, amikor a távolság nem akadály és messzebbről is el mertek jönni hozzám.

Az egyik legkisebb picurka, aki nálam járt a maga 2350 grammjával. :) Picit féltem, hogy ennyire picurka, de a félelmem alaptalan volt, mert szépen végigaludta az egész fotózást.

Imádtam Márkot fotózni... szerintem régen volt ennyire mosolygós babám. Szinte az egész fotózáson megállás nélkül szórta a mosolyokat. Vagyis nem, egyből abbahagyta amint a gépet a kezembe vettem. De azért 1-2 mosolyt sikerült elkapnom tőle. :)

Kapcsolat

Csák-Hajas Bori

Tel: +36-30-464-6541 E-mail: hajas.bori@hotmail.com E-mail: kapcsolat@borofoto.hu